Eredményes lehet az ASP elleni védekezés Magyarországon
A főállatorvos kiemelte, hogy az ASP-vel fertőzött terület csökkent Heves megyében. A kereskedelmi korlátozásokról elmondta, hogy mintegy 30 országgal folynak egyeztetések arról, hogy ne az egész országra, hanem csak a fertőzött területekre érvényesítsék a beviteli tilalmat.
Nyolc tonna gyanús szendvicset foglaltak le a záhonyi határátkelőnél tavaly, a sertéspestis megelőzése miatt - azt is elmondta Bognár Lajos, hogy a legveszélyeztetettebb ítélt területeken átmeneti vadászati tilalom van érvényben. „Valamennyi elhullott vaddisznót megvizsgálunk sertéspestisre, sőt ezért támogatást fizetünk a vadásztársaságoknak, hogy megfelelő mintaszámot tudjunk produkálni, és a háztáji állományokban is valamennyi elhullott sertést megvizsgáltunk, illetve a hulla megsemmisítéséről is gondoskodott az állam” – ismertette az államtitkár
Kifejtette, hogy a magyar sertéshús kivitelnél nem a mennyiség jelent gondot, az ország összes kivitele a megtermelt sertéshús 40-60 százalékát teszi ki, ebből 20-30 százalék irányul az ázsiai piacokra. Ugyanakkor az értéket tekintve jelentős a különbség, a teljes kivitel 50 százalékát az ázsiai országok adták. Japán után Hongkong, illetve Kína mind mennyiségben, mind árban jó piacnak számított, ezért fontos, hogy megnyissák ezeket a piacokat, a beviteli tilalmat csak a fertőzött területre érvényesítsék – mondta.
Magyar Zoltán (Jobbik), a bizottság alelnöke a főállatorvoshoz intézett kérdésében arról érdeklődött, hogy az Európai Uniótól (EU) várható-e segítség a kártalanításban.
Bognár Lajos rámutatott, az uniótól a közvetlen járványvédelmi intézkedésekhez várható támogatás a vészhelyzeti alapból: a vaddisznó test és tetem kártalanítására 75 százalékban, míg a vizsgálatok költségére 100 százalékban igényelhető forrás.
|
![]() |
|