Aktuális hírek

Tíz romániai megyében több mint százezer sertést öltek le

2018.08.23. | nak.hu
Romániában már tíz megyét érint a 41-ből az afrikaisertéspestis-járvány a korábbi nyolc után, 156 településen összesen 725 gócpont szerepel a hatóságok nyilvántartásában, közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság szerdán.

A hatóság összegzése szerint eddig összesen 117 704 sertést pusztítottak el azokon a kereskedelmi farmokon és magángazdaságokban, ahol kitört a járvány. Románia észak-nyugati részén továbbra is három megye érintett az ASP-fertőzéssel: Szatmár, Bihar és Szilágy megyében bukkantak eddig a kórokozóra. A járvány az ország dél-keleti részén terjed jobban, az eddigi öt megye (Tulcea, Braila, Constanta, Ialomita és Galati) mellett a Duna-parti Calarasi és a román fővárost körülvevő Ilfov megyében is megjelent.

Romániában először tavaly július végén mutatták ki a kórokozót Szatmárnémetiben. Az északnyugati részen 14 település érintett, több mint 1300 házi sertést kellett megsemmisíteni. A délkeleti részen 142 településen több mint 46 200 sertést pusztítottak el a háztáji gazdaságokban, nyolc kereskedelmi farmon pedig további 70 ezer állatot öltek meg.

A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy minden gyanús esetet jelentsenek, hogy idejében lépni tudjanak a kórokozó terjedésének megfékezése érdekében.



Lap tetejére
Apróhirdetések
Eladó tenyészállatok Eladó tenyészállatok

Bővebb információ az Egyesületnél


82/512-203