Meg kell akadályozni az afrikai sertéspestis házisertás-állományba kerülését
Nagy István a tagországok agrárminisztereinek tanácsülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: kétoldalú megbeszélés keretében Horvátország agrárminisztere arról tájékoztatta, hogy országában megjelent az afrikai sertéspestis vírusa a házisertés-állományban is.
A magyar agrárminiszter rámutatott: ez komoly gazdasági fenyegetés Magyarország számára is, hiszen épp a határ közelében jelent meg a vírus. Mivel a turisztikai főszezon miatt tízezrek érkezenek haza Horvátországból, és behurcolhatják az afrikai sertéspestis vírusát, Magyarország azonnali intézkedéseken dolgozik.
"Magyarország számára létkérdés, hogy megóvja a házisertés-állományát ettől a vírustól, ezért azonnal riadót rendeltem el, és fokozott intézkedések bevezetését a megelőzés céljából" - fogalmazott Nagy István. Olyan hatósági intézkedések meghozatalát készíti elő Magyarország, amelyek csökkentik a fertőzés esélyét és veszélyét.
Az agrárminiszter elmondása szerint egyebek mellett olyan sáv kialakításán dolgoznak, amelyben nincsenek vaddisznók, nincsenek hordozók, hogy a lehető legkisebbre lehessen csökkenteni annak az esélyét, hogy valamilyen módon a házisertés-állomány is elkapja a vírust.
Az ASP házisertésbe való átkerülésének beláthatatlan gazdasági következményei lennének, úgyhogy az elkövetkező napok, hetek, hónapok egyik legkiemeltebb állategészségügyi feladata az lesz, hogy hogyan lehet megóvni a hazai sertésállományt ettől a borzalmas vírustól.
|
![]() |
|