Szaporító tenyészetek

 

 

Huszár Gábor

 


 

Hódmezővásárhely melletti gazdaságban szántóföldi növénytermesztéssel, sertéstenyésztéssel és „bio” magyar tarka tenyésztésével foglalkozom. Az állatok tenyésztése és hizlalása során igyekszem, a lehető legkisebb mértékű gyógyszerfelhasználásra, a takarmányként felhasznált szemes termények előállításánál a kemikáliák mennyiségének csökkentésére.

 

A sertéstelep törzsállományát azok a magyar nagyfehér kocák adják, amelyek mind küllemükben, mind genetikai alapjukban a tenyészet átlagát felülmúlják. Az állatok potenciáljára jellemző, hogy a hagyományos, szalmán tartott fiaztatói technológia mellett is képesek éves szinten fialásonként közel 12,0 élve született malacot produkálni és azokat nagy részben felnevelni. A folyamatos szelekció eredményeként a tenyésztésre szánt kocasüldők szép küllemmel és magas súlygyarapodással rendelkeznek. Az állatok küllemére jellemző az erős láb, nagy ráma és a mélyen lehúzódó kerek sonkák.

 

Az állomány folyamatos javítása érdekében rendszeresen vásárolok a legjobb hazai és import kanoktól szaporítóanyagot, illetve tenyészkant. Legfontosabb cél a jó küllem megtartása mellett, a szaporaság további javítása.

A tenyészetem rendszeresen részt vesz a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazdasági Kiállításon, ahol a kiállított csoportokat legtöbbször éremmel díjazzák, mégis a legnagyobb elismerés számomra, a visszatérő, elégedett vásárló.

 

A telepem azon kevés tenyészet közé tartozik, amely vemhes kocasüldő forgalmazással is foglalkozik, de a szűz, magyar nagyfehér fajtájú tenyészállat iránt érdeklődőket is szívesen várom.

 

 

Apróhirdetések
Eladó tenyészállatok Eladó tenyészállatok

Bővebb információ az Egyesületnél


82/512-203